← Vissza a cikkekhez

MMC és LMC: mikor melyiket használjuk?

2026. március 20. · Szabó Zoltán

Az ISO GPS tűrésrendszer egyik leghasznosabb — és legkevésbé alkalmazott — eszköze az anyagfeltétel-módosító. A Maximum Material Condition (MMC, jelölése: Ⓜ) és a Least Material Condition (LMC, jelölése: Ⓛ) lehetővé teszi, hogy a geometriai tűrés dinamikusan változzon a valódi méret függvényében. Ennek eredménye a bónusztűrés: extra megengedett eltérés, amely csökkenti a selejtarányt anélkül, hogy a funkcionális megfelelőség romlik. Az ISO 2692 szabvány szabályozza ezek alkalmazását.

Az alapfogalmak: mi az MMC és az LMC?

A Maximum Material Condition (MMC) az az állapot, amikor egy méretelt elem a legtöbb anyagot tartalmazza:

• Tengelynél (külső felület): a legnagyobb megengedett átmérő — a tömörebb, vastagabb állapot
• Lyuknál (belső felület): a legkisebb megengedett átmérő — a szűkebb lyuk

A Least Material Condition (LMC) ennek az ellenkezője:

• Tengelynél: a legkisebb megengedett átmérő — a vékonyabb állapot
• Lyuknál: a legnagyobb megengedett átmérő — a tágabb lyuk

Fontos: az MMC és LMC kizárólag méretelt elemekre (tengelyekre, lyukakra, hornyokra) alkalmazható — nem alkalmazható pl. síklapokra vagy általános felületi elemekre.

Hogyan működik a bónusztűrés?

Nézzünk egy konkrét példát. Adott egy csavarlyuk: névleges átmérő Ø8H7 (tehát 8,000–8,015 mm), pozíciótűrés: ⌖ Ø0,02 Ⓜ (A|B|C).

Az MMC eset itt a legkisebb lyuk: Ø8,000 mm. Ennél az értéknél a pozíciótűrés pontosan Ø0,02 mm. De ahogy a lyuk tágul a megengedett tartományon belül, a szükséges játék a csavarhoz egyre nő — és ezzel arányosan nőhet a pozícióeltérés is anélkül, hogy a csavar beférése veszélybe kerülne.

A bónusztűrés kiszámítása: ha az aktuálisan mért lyukátmérő Ø8,010 mm, akkor a bónusz = 8,010 – 8,000 = 0,010 mm. Az összes megengedett pozícióeltérés tehát: 0,020 + 0,010 = 0,030 mm átmérőű hengeres mező.

Ha a lyuk eléri az LMC értéket (Ø8,015 mm), a bónusz maximális: 0,015 mm, és a teljes megengedett pozíciótűrés 0,035 mm lesz. Ez a bővülés a gyártó számára jelenti a könnyítést — és a selejt csökkenését.

MMC — mikor alkalmazzuk?

Az MMC-módosítót akkor célszerű alkalmazni, ha az elsődleges funkcionális követelmény az összeszerelésen múlik: a csavar befér-e a lyukba, az illeszkedő alkatrészek összeszerelésekor van-e elegendő játék. Ez a tipikus eset csavar-, csap- és furatmezők esetén.

Klasszikus alkalmazási területek:

• Csavarozó furatmezők pozíciótűrése (bolt patterns)
• Csap-lyuk illesztések, ahol a szerelhetőség a kulcskritérium
• Precíziós fogásfelületek, ahol a befogás biztosítja a működést

Az MMC egy másik fontos előnye: a funkcionális mérőidom (GO gauge) alkalmazása. Az MMC-alapon tűrézett alkatrészek funkcionálisan ellenőrizhetők egy egyszerű mérőidommal, amely szimulálni tudja a legrosszabb összeszereléskori feltételt — ez gyorsabb és olcsóbb ellenőrzést tesz lehetővé, mint a CMM.

LMC — mikor alkalmazzuk?

Az LMC-módosítót ritkábban alkalmazzák, de megvan a maga helye. Akkor célszerű használni, ha a funkcionális aggodalom nem az összeszerelésen, hanem az anyagvastagságon vagy a hézag minimumán múlik. Az LMC garantálja, hogy az alkatrész felülete és egy belső geometriai elem között mindig marad elegendő anyag.

Tipikus példa: öntvény falvastagsága. Ha egy öntvénybe fúrt lyuk az öntvény szélétl fogva bizonyos minimális falvastagságot kell megtartson, az LMC-módosítóval előírható, hogy a lyuk tengelye legfeljebb annyit mozdulhat el, amennyit a lyuk az LMC értékétl (tágabb lyuk) eltávolodik — vagyis ott engedünk picit a pozícióból, ahol az anyagmennyiség még nagy. Ugyanez alkalmasan a korrózióálló bevonatok minimális rétegvastagsága melletti furatok esetén is.

Másik jellemző alkalmazás: külső alkatrészek tartószerkezeti elemei, ahol a vékony fal törési veszélyét el kell kerülni — az LMC garantálja, hogy a kritikus helyen mindig elegendő anyag marad.

A Reciprocity Requirement (R) — a visszacsatolt bónusz

Az ISO 2692 egy harmadik módosítót is tartalmaz: a Reciprocity Requirement (Ⓡ) jelölést, amelyet az MMC mellé alkalmazva lehetővé teszi, hogy ne csak a geometriai tűrés, hanem a mérettűrés is „felhasználja" a bónuszt. Ez azt jelenti, hogy ha az alkatrész pozíciótűrése kisebb a megengedettnél, akkor a mérettűrés is kibővülhet — mintegy fordítva is igaz a kompenzáció. Ez leginkább nagy sorozatban gyártott, szerelhetőségi szempontból optimalizált alkatrészeknél releváns.

Amit sokan elfelejtnek: az RFS állapot

Ha a tűréskeretben sem MMC, sem LMC módosító nincs feltüntetve, akkor az ISO GPS-ben az alapértelmezés az RFS (Regardless of Feature Size) — azaz a geometriai tűrés mérettl függetlenül érvényes, rögzített érték. Ez a legszorítóbb feltétel, és a legtöbb esetben feleslegesen behatárolja a gyártási mozgásteret. Sokan azért nem alkalmazzák az MMC/LMC módosítókat, mert nem ismerik őket — és ezzel szükségtelen selejtköltséget generálnak.

Összefoglalás: döntési keret

• MMC: ha a funkció az összeszerelésen múlik (csavar befér-e, alkatrész illeszkedik-e) → alkalmazza az Ⓜ módosítót pozíciótűrésekre és orientációs tűrésekre
• LMC: ha az anyagvastagság minimuma kritikus (falvastagság, bevonati réteg, törési veszély) → alkalmazza az Ⓛ módosítót
• RFS (módosító nélkül): ha a geometriai pontosság mérettl függetlenül kritikus — pl. csapágyülék hengerességi tűrése, ahol a méret nem kompenzálhatja a geometriai hibát

Az MMC és LMC helyes alkalmazása nem lazítja a minőségi követelményeket — hanem funkcionálisan pontos keretet ad nekik. A bónusztűrés azt az extra mozgásteret jelenti, amelyet a fizika is megenged, csak a rosszul tűrézett rajz nem vesz igénybe.